Elballagtak a nagyok – 2019

Szűcs-Olcsváry Melinda | jún. 07, 2019 | Hírek

Május 31-én elballagott alma materünk 425-dik nemzedéke. Szám szerint 141 gimistől búcsúzunk.

Laczkó György, iskolánk igazgatója korszerű algoritmusokat vázolt fel és bocsátotta útjukra ballagóinkat.

Tisztelt ünneplő közösség, tisztelt vendégeink!

Kedves végzős diák!

Gondolj bele: éppen Te vagy a 425-dik nemzedék diákja, aki elhagyja ez ódon iskola falait. Ez az utolsó tanéved a jubileumi ünnepségünk jegyében zajlott, volt alkalmad felidézni, elképzelni, milyen is lehetett a több évszázaddal ezelőtti iskola, a diákélet és egyáltalán az erdélyi, székelyudvarhelyi miliő.

Bizonyára nehéz összehasonlítani a jezsuita időket napjainkkal, hisz akkoriban aligha változott olyan gyorsan a világ, mint ahogyan napjainkban változnak dolgaink. És Te ezen gyökerek biztonságából indulsz egy ismeretlen jövő felé. Ezt, a kezdetek stabilitását viszi tovább intézményünk, a keresztény értékrendet, így az útra bocsátás előtt nincs is szükség különösebb jó tanácsokra. Elég csak keresztényként élned, tenned, szeretned, és máris jobb lesz általad a világ. Ilyen egyszerű volna a képlet? Bárcsak így lenne, de a mai változó, kiszámíthatatlan, zavaros világban olyan ismeretlenekkel kell szembenézned, melyekre a hagyományos értékeket képviselő oktatási rendszer aligha tud stratégiákat nyújtani. Jó lesz elgondolkodnod azon, hogy mi is a fontos számodra. Elméleteket gyártanak a most kezdődő jövőre vonatkozóan, melyek ma még érdekes vízióként hatnak, de holnap valósággá válnak.

Régen egyszerűbbek voltak dolgaink. Emberemlékezet óta az élet két, egymást kiegészítő szakaszból áll: a tanulás és a munka ideje váltja és egészíti ki egymást. Eszerint az első periódusban megtörténik az információgyűjtés, képességfejlesztés, világalkotás, valamint a stabil identitás kiépítése. Ezt a periódust jártátok végig Ti, ezen szakasz egyik lépcsőfokán álltok most. A második szakaszban az összegyűjtött képességekre támaszkodva az ember igyekszik elnavigálni a világban, megélni valahogy, és hozzájárulni a társadalom boldogságához. Ez következne most a Ti életetekben.

A 21. században az egyre gyorsuló ütemű változás valószínűleg elavulttá teszi ezt a hagyományos modellt. Ahhoz, hogy haladjunk a korral – nemcsak gazdasági, hanem szociális értelemben is – képesnek kell lennünk folyamatosan tanulni és újraalkotni önmagunkat. Képesnek kell lennünk újra és újra elengedni azt, amit ismerünk, és otthon érezni magunkat az ismeretlenben. Sajnos, ezt sokkal nehezebb megtanítani, mint egy kémiai képletet vagy a lemeztektonika elméletét.

Furcsán hangzik, mégis azt gondolom, elgondolkodtató a legújabb társadalomelemzések megállapítása, miszerint már az sem biztos út, amit a felnőttek életpéldájukkal mutatnak neked. A legtöbben jót akarnak, de nem értik ezt a megváltozott világot. A változás egyre gyorsuló üteme miatt kérdésessé válik, hogy amit a felnőttek mondanak, az időtlen bölcsesség-e, vagy lejárt szavatosságú előítélet. Akkor mire támaszkodhatsz? Talán a technológiára? Az sokat segít, de nagyon kockázatos is. Láttál már az utcán az okostelefonra szegzett tekintettel őgyelgő zombikat? Szerinted ők irányítják a technológiát vagy az őket?

De akkor mire támaszkodj? Magadra? Ez remek tanács lenne, de ehhez nagyon keményen kell dolgoznod, hogy jobban megismerd saját operációs rendszeredet, hogy tudd, ki vagy Te, és mit akarsz az élettől. Csak vigyázz, mert ebben most versenytársaid is akadnak: a Coca Cola, az Amazon, a Google és a felsőbb vezetés egymással versengve igyekszenek meghekkelni Téged. Nem az okostelefonodat, a számítógépedet, hanem téged akarnak meghekkelni, a te szerves operációs rendszeredet. Valójában az emberhekkelés kora következik.

Ha meg akarsz tartani némi döntési jogot a saját létezésed és az életed jövője fölött, gyorsabbnak kell lenned az algoritmusoknál, gyorsabbnak az Amazonnál és a világ rejtett vezetőinél, és még előttük meg kell ismerned magad. Gyorsabban futsz, ha nem viszel magaddal túl sok poggyászt. Hagyd hát hátra az illúzióidat! Azok nagyon nehezek.

Mi a legfontosabb? Hogy boldog légy! Megtudtam, Yual Noah Hararri könyveiből, hogy ma, a mesterséges intelligencia és a biotechnológia korában mi is kell a tartós boldogsághoz. Szeretnéd tudni? Elárulom: csupán szerotonim, dopamin és oxytocin! Hát ezekből kívánok neked jó sokat! Na, de hogyan éred el, honnan szerzed be mindezt?

Ugye nem akarod, hogy valósággá váljon a vízió, melyet a társadalomkutatók előrevetítettek, hogy akár tudattalanul is ilyen szinten tegyenek úgymond boldoggá, akaratod ellenére, érzelmeid, tudatod megváltoztatásával. Ezért kell egy biztos pont az életedben, egy stabil értékrendszer, egy alap, amelyet itt a Gimnáziumban igyekeztünk megadni Neked, és amit talán nem tudnak majd meghekkelni. Mi, tanáraid a legjobb tudásunk szerint a legjobbat akartuk adni Neked az ősi alma mater falai közt, ez, a tudás hatalmában vetett hit kísérjen életutadon.

Ehhez adjon a jó Isten sok szerencsét! Isten Veled!

Dr. Bekő István Márton szülőbízottsági elnök áldást kért ballagóinkra.

Kedves Ballagó Diákok!

Kedves Tanárok, Szülők, Barátok, közelről és távolról jött Vendégek!

Megtiszteltetés számomra, hogy a sok és felemelő ünnepi beszéd sorában én is elmondhatok néhány egyszerű mondatot.

Kedves Ballagók! Arra kérlek, hogy most gondoljunk együtt hálával arra, aki szeretettel és oltalommal már akkor körülvett benneteket, amikor még oly picinyek voltatok, hogy csak az orvosi műszerek mutatták ki léteteket.

Gondolj hálával arra,

aki nagyon örvendett, amikor világra hozott;

aki lábacskát, kezecskét, arcocskát szeretettel csókolgatott;

aki önmagából táplált;

aki éberen őrködött életed felett;

aki sokat aggódott, féltett;

karjába vett és elringatott;

hangjával nyugtatgatott;

énekével elaltatott;

ölelésével biztonságot adott;

első szavadat leste;

könnyeket letörölte;

elestél? – ő felemelt;

beteg voltál? – ápolt;

éhes és szomjas voltál? – megelégített;

fáztál? – betakart;

ha megsértetted, nagyon fájt neki és szomorú volt;

de, ha bocsánatot kértél, visszafogadott.

Mindig szeretett. Mindig szeret. Mindig szeretni fog.

Gondolom, tudod, kiről beszélek.

Édesanyádról és Rólad. Szülődről és Rólad. Családodról és Rólad.

És nemcsak erről. Van egy szellemi édesanyád is, aki ugyanazt tette veled, mint az Édesanyád: tanított, nevelt, felkészített az életre. Gyermeke vagy. Ez az édesanya az Iskola.

Van neked egy lelki édesanyád is. Vigyázott lelkedre, nevelt a szépre és jóra, hogy ezzel nézz szembe az élettel. Ez az édesanya az Anyaszentegyház.

És még van egy édesanya, aki helyet adott neked, otthont adott, hordozott és hordozni akar. Ez az édesanya a Szülőföld, akinek tartozol.

Áldassék az Édesanya, a Szülő, a Család! Áldassék az Iskola! Áldassék az Anyaszentegyház! Áldassék a Szülőföld!

Szeresd az Édesanyádat, a Szülődet, a Családodat!

Szeresd az Iskoládat! Szeresd az Egyházadat! Szeresd a Szülőföldedet!

Légy hálás mindazért, amit tőlük kaptál! Isten segítsen!

Tamás Boróka, iskolánk XI. C osztályos tanulója a XI. évfolyam nevében eképpen búcsúztatta az elballagó „nagyokat”.

Tisztelt szülők, tanárok, barátok, kedves ballagó diákok!

Karinthy Frigyes szerint, „Azért mérjük helytelenül az időt, mert ehhez egyetlen mértéket használunk csupán. Azt, ami az átélés sebességét méri”. Pedig Einstein óta jól tudjuk, hogy az idő relatív, hiszen hossza soha nem az átélés sebességétől függ, hanem az átélt élmények minőségétől. Pont úgy, ahogy ezt Einstein szellemesen magyarázza: „Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, és úgy érzed, mintha csak egy perc lett volna.”Gondolom, ha most visszatekintetek az elmúlt tizenkét évre, inkább emlékeztet egy forró kályhára, mint egy csinos nőre.

Tavaly még ti álltatok sorfalat, ti díszítettétek fel a végzősök osztályát, ma pedig ti vagytok a végzősök, ti ültök utoljára az iskola padjai között a feldíszített osztályban, és nektek van a batyu a vállatokon. Most pedig nézz vissza egy percre, az elmúlt 12 évedre, aztán térj vissza a jelenbe „ S indulj tovább az alkotó jövőbe”.

Búcsút vesztek a csodás diákévektől és felelősséget vállaltok a jövőtökért. A ti kezetekben van ezentúl a döntés, hogy hogyan tovább. Mától kezdve az a dolgotok, hogy nyitott szemmel járjatok, lelkesen és felkészülten. Hogy mire? Bármire és mindenre. Hogy elkezdjétek a saját életeteket, hogy vállaljátok a felelősséget és éljetek a lehetőségekkel. Csak az itt és a most létezik. Használj ki minden alkalmat az ismeretlen megismerésére, mert bár „a hullámok irányát nem tudjuk megváltoztatni, megtanulhatjuk meglovagolni őket.”

Köszönetet kell mondanotok tanáraitoknak, akik nagy segítségetekre voltak az elmúlt években. Mindig a legjobbra törekedtek és próbálták a legtöbbet kihozni belőletek, s ha azt látták, hogy már nem nagyon hoznak lázba titeket a jegyek, ők akkor is próbáltak valami olyan célt állítani elétek, amitől újra feléled bennetek az akarás és a tettvágy.

Köszönetet kell mondanotok azoknak az embereknek, akik nélkül most nem állhatnátok itt, ők életetek szilárd alapjai, a szüleitek, akik mindig vigyáztak rátok. Szerintem ma nincs az a ballagó diák, aki a kicsengetés közeledtével otthon ne hallotta volna: „Jaj, most születtél!” vagy azt, hogy „Tanulj fiam!” . Valójában nem is lehet tudni, hogy a sikeres érettséginek ti vagy a szüleitek fognak jobban örülni. Viszont azt tudom, hogy ezentúl megváltoznak a dolgok. Anyukátok meleg, finom levesét, amellyel iskola után várt titeket haza, anyukátok fagyasztott levese fogja felváltani, amit felküld szegény, egyetemista gyerekének. Legyetek hálásak nekik mindenért!

Mától már nem szól többet nektek az iskola csengője és nem kell többet beüljetek a padokba. Búcsút veszünk hát,de még utoljára itt egy jó tanács: ne feledjétek el,egyszer minden felnőtt gyerek volt!

Gondolataimat Goethe szavaival zárnám: „ Ne csüggedj, hisz ifjú vagy, s minden elérhető, ha van benned bátorság, remény, s szeretni erő.”

Sok sikert a továbbiakban!