Az iskola hagyományainak megfelelően, az idei évben is a soros X. D osztály tanulói állítottak emléket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének.
Márciusban a kicsiny, védtelen, de bátor tavaszi virágok mind ki akarnak törni a hótakaró fogságából. Hasonlóképpen, a magyar nép is hitt abban, hogy 1848-ban kezébe veheti a sorsát, újra szabad lehet. S bár a szabadságharc tragédiába torkollott, azóta sem törölhette el semmi azt az áldozatot, azt a nemes törekvést népünk szebb jövőjéért.
Mi a márciusi ifjakhoz éreztük magunkat legközelebb. Bár kevesen voltak, de a nemes eszme, mely fűtötte őket, melyért szót emeltek, egy egész népet mozgatott meg. Példájuk minket is kötelez, tartozunk nekik azért, hogy készek voltak a jövőért életüket is kockáztatni. Éppen ezért az idén ránk háruló feladat oly kötelesség volt, melynek teljesítésére inkább egy belső kényszer, a forradalmárok iránti tisztelet késztetett.
A márciusi események elgondolkodtattak bennünket és bár azóta eltelt 171 év , nem volt olyan nehéz átérezni az akkori magyarság helyzetét. Olyan fogalmakon töprengtünk el mint a szülőföld, anyanyelv, honvágy, hit és kultúra. Mindegyiknek sorsformáló és egyben láncoló ereje is van.
Műsorunk, ezért, nem a ’48-49-es események felidézésére helyezte a hangsúlyt, hanem bemutatta a mai fiatalság helyzetét, gondjait, kételyeit és távlati elképzeléseit. Elgondolkodtunk azon, hogy milyen lehet, amikor a jobb megélhetés érdekében távol kell maradni a családtól vagy amikor a külföldi magányban kétségbeesetten kapkodunk minden magyar szó után. Vajon hogyan érezheti magát az a személy, aki az emlékeit vizsgálgatva egyszer csak ráébred, hogy mit is jelent valójában az otthon? Végül összeállítottuk a saját 12 pontunkat is, hogy hazánk mellett dönthessünk a közeljövőben.
Mindezeknek a mélységét nem tudtuk eddig átérezni, naivan azt gondolván, hogy tizedikesként minket ezek a veszélyek nem fenyegetnek. Színpadra lépve viszont és másvalaki bőrébe bújva, el-el töprengtünk ezeken és megéreztük, ez valójában rólunk is szól.
Műsorunkat gyakorolva pedig megtapasztalhattuk, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni, összefogni és tenni valamit a közjóért. Úgy sejtjük talán a Márciusi Ifjak is hasonlót érezhettek, amikor közös erővel forradalmat indítottak el egy nemes cél érdekében. Köszönetet kell hát mondanunk, hogy idén miénk volt a lehetőség az ünnepségen fellépni és hogy egyúttal magunkévá tehettük a márciusi események eszméit.
Lőrinczi Hedvig, X. D osztály
