Magyar múltunk nyomában a negyedikesekkel

Szerkesztő: | 2019. március 27. | Hírek, Hírek, Szabó Zsuzsa tanító néni és osztálya

„Nekünk magyaroknak nem csekély hibánk az, hogy rohanvást szoktunk utazni. A futó ember pedig nem lát semmit, nem hall semmit, nem érez semmit. Csak az álló ember, a nyugodt lelkű és nyugodt szemű, az az öterejű fölfogó, aki az öt érzék képességeivel a tudásának birtokába szedi az utazásban eléje forduló kincseket.”

Gárdonyi Géza

Az elemi tagozat ötödik évének vége fele közeledve egyhetes tanulmányi kiránduláson voltak iskolánk negyedikesei. Gyakran megállva, Gárdonyi Gézásan elidőzve utaztak, beszélgettek jó magyar emberekkel, ismételtek és újat tanultak. Egy egész hetes történelem órát tartottak március 11 és 17 között. Beszámolójuk következik:

Hétfőn hajnali 6:00-kor indultunk el a főtérről a Lazar Travel szürke buszával. Megálltunk Medgyesen, ahol a tavaly is kirándultunk, azután visszaültünk a buszra, és a filmet néztünk közösen. Csernakeresztúron megebédeltünk a Nyisztor Panzióban. Nagyon finom ételek voltak. Nyisztor Zsolt, XI-es tanuló körbevezetett Vajdahunyad Várában, amit a Hunyadiak ősi fészkének nevezett. Nagyon csodás volt, és egy érdekességet is megosztott velünk a vezetőnk. Ha olvastad az „Egri Csillagok” regényt, akkor ezt most neked mondom: Éva és Gergely ennek a várnak a kápolnájában házasodtak össze, azaz Isten színe előtt megerősítették fogadalmukat. Mikor bejártuk az egész várat, ismét útra keltünk Temesvárra, a Perla Hotelbe. Nagyon kedvesek voltak a pincérek, és az étel is nagyon finom volt. Kényelmes és ízlésesen berendezett szobákat kapott mindenki. Csodás egy nap volt!

Szabó Anett

 

Kedden reggel Temesvárról indultunk Magyarország felé. Miután átmentünk a határon az első megálló az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark volt, ahol megtekintettük a Rotundát, azon belül a Feszty körképet, az Árpád Fejedelem Emlékművet, az Oskolát, az ottani berendezett kis falut, a templomot, és mindent, amit az idegenvezető úr úgy gondolt, hogy nekünk azt látnunk kell. Ami után megtekintettük az emlékparkot felültünk a buszra és az irányt Kecskemét felé vettük. Mikor megérkeztünk a Planetáriumhoz bementünk és megtekintettünk egy gyönyörű előadást a bolygókról és a csillagokról, amiben tanultunk a csillagképekről, a fényévről, a Tejútról, más univerzumokról. Este kellően elfáradva érkeztünk meg a szállásra. Ez egy gyönyörű nap volt!

Szász Jenci

 

 

Mint mindegyik nap, a szerda is remekül kezdődött. A Charles Hotelben bőségesen reggeliztünk és indultunk Esztergom felé. Nagyon elcsodálkoztunk az Esztergomi bazilikán, mert nagyon nagy volt. Az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy az épület teljes neve Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert- Főszékesegyház. A főoltárkép Mária mennybemenetelét ábrázolja, amely 13 méter magas és 7 méter széles. Ez a világ legnagyobb vászonra festett oltárképe. Az oltár melletti szobrok, több mint 1 és fél méteresek. A bazilika megcsodálása után átmentünk az Esztergomi Vármúzeumba, ahol a királyi palota helységeit mutatták be. A berendezés kiállításából megismertük az Esztergom vár történetét. A Mária Valéria hídon átmentünk a felvidéki kisvárosba, Párkányba, ahol megebédeltünk. Estére visszaértünk Budapestre és izgatottan vártuk, hogy mit hoz a csütörtöki nap.

Székely Ágnes

 

A kirándulás negyedik napján reggel a fővárosi állatkertbe indultunk. Az állatkertben rengeteg állat volt, pókoktól az óriáskígyókig. Nekem a kedvencem az oroszlán volt. Az állatkertben most nyílt meg a Cápasuli és született egy kis kenguru is. Utána ebédeltünk a Barlang étteremben. Ott elpróbáltuk a táncot aztán pedig elindultunk a Széchenyi fürdőbe. A Széchenyi fürdő nekem a kedvencem lett: az örvények medencéje és a nagy úszómedence. A Széchenyi fürdő nagyon nagy, rengeteg medence van: 3 kinti és 11 benti és ezek közt van gyógymedence is. A nagy fürdőzés után volt egy kis pihenő a szálláson, majd este kimentünk a Citadellára. A Citadelláról megnéztük Budapest fényeit és még pezsgőztünk. A szobor nagyon nagy volt és az elénk táruló látvány felejthetetlen. Nekem ez a nap nagyon tetszett.

Magyari Balázs

 

Nekem nagyon tetszett a március 15-ei rendezvény, mert jó hangulata volt. A Kossuth téren kezdődött egy zászlófelvonással, ezt követően a Nemzeti Múzeumnál folytatódott egy kis legényes néptánc koreográfiával. Nagyon megtisztelő volt, amikor a lengyel miniszterelnök, vagyis Mateusz Morawiecki beszédet mondott és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is. Meglepő volt a lengyel nép iránti tisztelete.  Beszédének szerintem legszebb mondata: ,,A lengyelek nélkül ma Magyarország sem lenne szabad, és Európát sem lehetett volna újra egyesíteni.’’ És a legizgalmasabb az egészben az volt, hogy öt méterre voltunk a két elnöktől! Igaz, hogy a Kossuth térről gyalogolnunk kellet két és fél kilómétert székelycsizmában, de megérte. Ezt követően metróztunk egyet és felszálltunk a buszra. Jó érzés volt megpihenni e kimerítő, de szép nap után.

Szűcs-Olcsváry Zete

 

Március 16.– án, szombaton a Várkert Bazárban voltunk a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Rajz és esszé pályázatának díjátadó ünnepségén. A vendégek szórakoztatására udvarhelyszéki táncokat adtunk elő. Szerintem nagyon szép előadást tudtunk előadni, és nagyon jól éreztük magunkat tánc közben. Az ünnepség után volt az állófogadás, szintén a Várkert Bazárban és nagyon finom szendvicsek voltak. Ezután visszamentünk a szállodába átöltözni és indultunk is moziba. A moziban az „Így neveld a sárkányodat 3” című filmet néztük meg és nagyon izgalmas volt. Mozi után visszamentünk a hotelbe és vacsoráztunk egy jót. Nagyon izgalmas és vidám nap volt ez a mai!

Bokor Máté

 

 

Vasárnap reggeli után indultunk Budapestről Egerbe. Ez volt az egyhetes kirándulás utolsó napja. Szerencsére vasárnapra, az egész hetes hideg és eső után, gyönyörűen kisütött a nap. Az út nem tartott sokáig, hamar Egerbe értünk. Lenyűgöző volt megpillantani az Egri várat, hisz néhány héttel korábban fejeztük be az Egri csillagok című könyv olvasását. Gárdonyi Géza regénye megelevenedett a szemünk előtt, kíváncsian hallgattuk az idegenvezető beszámolóját. Meglátogattuk az író sírját is. A vár megtekintése után, még volt időnk arra is, hogy a várudvarban ajándékokat vásároljunk az otthoniaknak. A vásárlás után ebédelni mentünk az 1552 elnevezésű étterembe. Ebéd után elindultunk haza. Az út hosszú volt, éjszaka lett, amire begördült a buszunk Székelyudvarhelyre. Szüleink a megbeszélt helyen vártak ránk. Jó volt hazatérni, mindenki nagyon örült.

Pál Flóra

Feltarisznyálva élményekkel, az út mentén elénk forduló megannyi kinccsel, mind az öt érzékszervünkkel megtapasztalva a közösségben szerzett élmények valódiságát, szerencsésen hazatértünk a népes csapattal. Kirándulásuk minden percéből azt az üzenetet kaptuk, hogy jó ma magyar gyermeknek lenni. Mindazoknak, akik segítettek útunkon, Isten fizesse!

Szabó Zsuzsa, elemi tagozatos tanár

 

Kapcsolódó tartalmak

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com