Különdíj a Cégre fel! esetoldó versenyen

Szerkesztő: | 2020. november 9. | Eredmények, Hírek, Hírek

A Case Solvers Gimi More ernyője alá tartozó esetoldóversenyeken már vettek részt és nyertek diákok a Tamási Áron Gimnáziumból.

Az idén a Cégre fel elnevezésű versenyre négy csapat is regisztrált a gimiből. A november 7-i döntőbe iskolánk két csapata is bejutott és a határon túliakat csupán ők képviselték. Ezt már egy kisebb sikernek könyvelhetjük el annak fényében, hogy több mint 70 csapat indult az egész Kárpát-medencéből.

 

A döntő az online térben zajlott és a csapatok egy Zoom előszobában várakoztak, hogy a zsűri előtt is bemutathassák a prezentációjukat. Az idei versenyben egy – innovatív megoldásokra építő – oktatással kapcsolatos vállalkozás ötletét várták a résztvevőktől. Csapataink a zsűri értkelése alapján lemaradtak a dobogóról, viszont a XI. B osztályos Széles László és Vass Bálint alkotta Nachalo csapatot a zsűri a legjobban prezentáló különdíjban részesítette.

 

Tudjuk, hogy a jók között a csak legjobbakat díjazzák, de hiszem, hogy a XI. A osztályos Dezső László és Zoltáni Szabolcs alkotta csapat ötletei is megállnák a helyüket a valós piaci versenyben, ahol szerencsére nem csak három hely van a vállalkozások számára.

Továbbá köszönöm Both Dániel, Bereczi Dalma, Csomor Nóra, Hadnagy Magor és Lukács Adél munkáját is, akiknek most nem sikerült eljutni a döntőig, de hiszem, hogy elindultak egy úton és hogy a csapatmunka-tapasztalat megtérül egy-egy következő versenyben, vagy később akár munkahelyeiken.

Dimén-Varga László

felkészítő tanár

Kapcsolódó tartalmak