Felfedezték a Gimi Undiscovered csapatát

Szerző: | 2015. december 1. | Eredmények, Hírek, Médiaszereplések

Több mint ötven erdélyi csapat közül végzett elsőként a Tamási Áron Gimnázium közgazdasági válogatottja. A Boros Éva, Kelemen Kincső és Szász Bálint alkotta Undiscovered nevű csapat tagjai hosszas és kemény megmérettetésen szerezték meg a vezetést a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyén, melyet idén hetedszerre szervezett meg a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának Magyar Intézete.

A háromfordulós versenyre január végén kellett jelentkezniük a csapatoknak. Az első két fordulóban piackutatás, azaz adatgyűjtés és adatelemzés volt a diákok feladata.

A két fordulóban nyújtott teljesítmény alapján a legjobb 15 csapat jutott a kolozsvári döntőbe, amelyet 2015. március 6-8. között rendeztek a Közgáz kar Magyar Intézetében.

A döntősök összemérték tudásukat és készségeiket egy valós gazdasági esettanulmány megoldása és bemutatása során. Az első napon a csapatok egymástól és a külvilágtól elszigetelten dolgozták ki megoldásaikat, amelyeket a verseny második napján gyakorló szakemberekből álló zsűri előtt mutattak be – számolt be Dimén-Varga László, a gimisek vezető tanára.

Hozzátette, a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyével párhuzamosan zajlott a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny, melynek döntőjét a középiskolás diákok nézőként követhették.

Székelyudvarhelyről a gimisek mellett a Peda és a Refi diákjai is bejutottak a döntőbe, az utóbbi két iskola csapata is jeleskedett, a refisek ReKo nevű csapatának tagjai, Gagiu Krisztina, Szabó Attila és Szígyártó Sára dicséretben részesültek, őket Lőrincz Edit készítette fel a vetélkedőre.

Megérte diákoknak gürcölni, hiszen a díjazás mellett a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karra történő felvételijük esetén plusz pontokat kapnak az érettségi átlagukhoz. A Gimisek 0,25, a Refisek 0,10 pontot nyertek a bejutási jegyük mellé, ha a kolozsvári közgázra felvételiznek.

Forrás: uh.ro

Kapcsolódó tartalmak