Gólyabál 2016

Szerző: | 2016. október 16. | Hírek, Hírek

Az október 15-én sorra kerülő gólyabálunkra tanárainkkal és támogatóinkkal együtt több, mint 1000 ember volt kíváncsi, az azt követő bulira pedig 450 személy váltott külön jegyet.

A másfél órás előadás alatt nézőink láthatták a kilencedikes diákok hagyományos táncát, fogadalomtételüket, majd a főgólyák bemutatkozója és a különböző próbatételek következtek.

Ez évi főgólyáink voltak:

A osztály: Vass Anna, Baja Tamás

B osztály: Kovács Laura, Dávid Tibor

C osztály: Pál Boglárka, Dénes Csaba

D osztály: Dusinszki Orsolya, Tófalvi Richárd

E osztály: László Nóra, Bartalis Hunor

Előbb a témával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy kiszabadulhassanak kalodáikból, majd harci tudásukat teszteltük. A lányok lufikra vadásztak, a fiúk pedig egyik szervezőtársunkon ejtettek sebeket, melyeket színes festék jelzett a fehér ruhán.

Amíg a zsűri meghozta döntését, iskolánk kórusa lépett fel, amit a tizenkettedik osztályos diákok tánca követett. A 106 fős szervezőcsapatból majdnem 50-en álltak színpadra a 10 perces tánc során. Idén a hagyományoktól eltérően nem egy osztályból került ki a győztes, a zsűri külön értékelte a lányokat és a fiúkat, meghozott döntésük alapján pedig idén Dusinszki Orsolya (D osztály) és Dávid Tibor (B osztály) főgólyáink fogják képviselni majd iskolánkat az idei városi gólyabálon. Gratulálunk, és tartalmas felkészülést kívánunk nekik!

És amire 115 gólyánk felesküdött:

  1. Ígérjük, hogy a Gimi birodalmának hű és példamutató lovagjai és udvarhölgyei leszünk.
  2. Magisztereinket tiszteljük és utasításaikat mindenkoron követjük.
  3. Végzős kiképzőinket nagy becsben tartjuk és ha beüt a pestis, őket pizzával gyógyítjuk.
  4. Magdi nénit, a kapuőrünket szeretjük és ha távozni óhajtunk, csokival szolgálunk.
  5. Ezermestereinknek jó szívvel köszönünk, mert ha a tervezett elavulás áldozatai leszünk, mindig hozzájuk sietünk.
  6. Lovagi tornákon a birodalom hírnevét erősítjük és az összes trófeát begyűjtjük.
  7. Provinciánk díszviseletét élére vasaljuk, tintafolttól ingünket zakóval óvjuk.
  8. A Baróti szentélyében csak mestereink engedélyével tartózkodunk, különben az internet erejét rossz célra használjuk.
  9. Királyságunk sötét zugaiban füsttel szellemeket nem idézünk és a laborainkban bájitalokat nem kotyvasztunk.
  10. Pirkadatkor lábainkat ütemesen szedjük, így tanárainkat időben köszönthetjük.

Arthur király engem úgy segéljen.

Köszönjük a segítséget, türelmet, támogatást tanárainknak, szponzorainknak, valamint a szervezőcsapat kitartását és a rengeteg befektetett energiát! Külön köszönet Szabó Sámuelnek a szuper videóért!

 

Toth Tímea és Biró Dániel főszervezők

 

 

Kapcsolódó tartalmak

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com