Erdélyi Középiskolások Fizikatábora 2017

Szerző: | 2017. június 24. | Hírek, Hírek

A kolozsvári Babeș –Bolyai Tudományegyetem idén is megszervezte az Erdélyi Középiskolások Fizikatáborát, melynek fő célja a diákok fizika iránti érdeklődésének felkeltése színes programkínálattal.

A tábor helyszíne idén Sztána volt, a szervezők itt biztosították a résztvevők számára a szállást, étkezést, és a különböző programokat. A tábor résztvevői egész Erdély területéről érkeztek, iskolánkat, és egyúttal egész Udvarhelyt hét diák képviselte.

Hétfőn reggel indultunk Kolozsvárra az iskola kisbuszával, és szerencsésen meg is érkeztünk az egyetemhez. Mielőtt az egyetem rövid bemutatására sor került volna, volt némi szabadidőnk, így megtekinthettük a várost. Ez után visszatértünk az egyetemre, ahol bemutatták, hogy ha a Babeș – Bolyai Tudományegyetemet választjuk, milyen lehetőségeink vannak ismereteink bővítésére, a továbbtanulásra. Körbevezettek minket, és kipróbálhattuk, hogy hol és hogyan kísérleteznek az elsőévesek, milyen az atomfizika labor, majd csoportosan kiutaztunk a tábor helyszínére vonattal. Az első előadásra már hétfőn este sor került, Borbély Sándor előadása révén betekintést nyerhettünk a Holográfia és hagyományos fényképezés világába.

Másnap, kedden a tudományé volt a főszerep: Járai-Szabó Ferenc: Miért sötét az éjszakai égbolt? , majd Tunyagi Artúr: Elektronika műhelytevékenység címmel tartott előadást. Az ebédszünetet követően Ercsey–Ravasz Mária: Agyi hálózatok modellezése – az egértől a majomig, Ravasz József: Feladatmegoldó műhelytevékenység és Nagy László: Hullámok interferenciája címmel tartott előadást. Végül ismét Borbély Sándorral zártuk a napot, előadásának címe: Játék a színekkel. A második napra már kezdtünk egyre jobban megismerkedni a tábor résztvevőivel, és esténként továbbra is folyt a beszélgetés, játék.

Szerdán a napot túrázással kezdtük, körbejártuk Sztánát és környékét, mely arról nevezetes, hogy itt található Kós Károly egyik leghíresebb épülete, a Varjúvár. Miután visszatértünk a szállásra, Néda Zoltán: A Brown mozgás (elmélet és kísérlet), majd az egyik résztvevő, a tizenegyedik osztályos Kovács Gergő a Tantárgyversenyes feladatmegoldás rejtelmeibe vezetett be minket. Ezt követően részt vehettünk egy tájfutó versenyen, melynek lényege, hogy kapsz egy térképet, és aszerint kell eljuss meghatározott helyekre, persze időben. Az udvarhelyiek itt is jeleskedtek, a fiúk közül Kajántó Attila(XI. A) , míg a lányok közül Rácz Adrienn(X. C) lett az első helyezett, mindketten iskolánk diákjai. Természetesen senki sem távozott üres kézzel, mindenkinek jutott a nyereményből.

Az utolsó napon Sárközi Zsuzsa vezetésével egy játékon vehettünk részt, melynek lényege különböző feladványok megfejtése, és ezzel a hinta kiszabadítása volt. Később az egyik legérdekesebb előadást, Lázár Zsolt: Számítógépes fizika a XXI. században, tekinthettük meg.

Szerintem megérte részt venni a táborban, nemcsak azért, mert sokféle új dologgal, jelenséggel ismerkedtünk meg, hanem azért is különösen, hogy új embereket ismerhettünk meg, miközben még jól is szórakoztunk. Én bárkinek ajánlom ezt a tábort, aki csak egy kicsit is szereti a fizikát. Megéri benevezni!

Sándor Szende

 

Udvarhelyi résztvevők:

Feleki Viola (X. A)

Herczeg Ágnes (X. A)

Jakab Nóra (X. C)

Kajántó Attila (XI. A)

Lukács Anetta – Klaudia (X. C)

Rácz Adrienn (X. C)

Sándor Szende (XI. C)

Kapcsolódó tartalmak

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com