Elbúcsúztak a nyolcadikosok is

Szerkesztő: | 2019. június 8. | Hírek

2019. június 7-én elballagtak a nyolcadikosaink is, sokuknak 8 évig volt második otthonuk a „kicsi gimi”.

Bekő Melinda igazgatóhelyettes világító mécsesekként engedte útnak a 30 kicsi fényt.

Kedves VIII-os ballagó diákok! Kedves Szülők, Kedves Vendégek! Kedves Tanárok!

Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy nyolcadikosaink ballagási ünnepén Udvarhelyszék és Erdély e nagy múltú iskolájának igazgatóságát képviselhetem és szólhatok hozzátok!

Kedves Diákok!

Legtöbben közületek itt kezdtétek az I. osztályt. Vannak, akik az évek során csatlakoztak a most ballagó osztályhoz. Szülők vagy nagyszülők kísértek iskolába, és vártak a nap végén.

Sok közös tanulás!

Még több szép emlék!

 Rengeteg próba, és remélem, sok-sok siker is!

Amikor ide beléptetek, apró gyertyácskák voltatok, akiknek lángocskáját a szüleitek féltve őrizték és vigyázták. Ezeket az apró gyertyácskákat bizalommal, nagy féltéssel és szeretettel hozták, és belehelyezték egy gyönyörű gyertyatartóba, amit tanítótoknak majd osztályfőnökötöknek és tanáraitoknak átadtak.

Ettől kezdve ők vigyáztak arra, hogy lángoljatok, lobogjatok! Ők igyekeztek elérni, hogy ne pislákoljon bennetek a fény, hanem hogy szépen világítsatok! Arra is ügyelniük kellett, hogy le ne égjetek, mert sokszor, bizony füstöltetek és érthetetlen módon, össze-vissza lobogtatok!

Egy hatalmas palotában jártak veletek körül: ez a palota a Tamási Áron Gimnázium. Ezt kellett kicsiny kis fényetekkel kivilágítanotok. Sokat védtek benneteket a mindennapok szelétől, viharától, esőitől és huzataitól.

De a palota fényessé lett általatok. Nem csak bent lehetett látni a fényeteket, hanem kívülről is látni lehetett, hogy bent világosság van.  Külön-külön ismerjük fényeteket. Tudjuk, ki mekkora teret tud bevilágítani. Igazából akkor adtok sok fényt, amikor egymás mellett vagytok.

Volt, hogy gyertyátok őrei kimerészkedtek veletek a viharos világba, mert nektek ott is világítanotok kellett. Boldogan jöttek vissza, mert fényetek nem aludt ki, és nem kellett miattatok szégyenkezni.

 És eljött a mai, fénylő nap, amelyben ti is jobban lobogtok. Díszbe öltözött gyertyatartókban vagytok előttünk. A családdal, és gyertyáitok őrzőivel együtt örvendünk ma a fényeteknek. Közben tudjuk, hogy ezt a mostani ragyogó napot a sötét próbája követi, amelyben helyt kell állnotok. Mert ennek a nagy palotának a még fényesebb termeibe kell átmenjetek! És csak az kerülhet be a legszebb termekbe, akinek a sötétség próbáiban ki nem alszik a fénye.

Lobogjatok! Lángoljatok! Fényeskedjetek!

Sok sikert!

Találkozzunk a fényes jövőben is, a nagy palota még nagyobb termeiben!

 

A ballagók nevében Szász Ágnes Borbála és Gál Tamás idézték fel az itt eltöltött boldog éveket.

A tánc olyan művészet, amely a test, jellemzően ritmikus, mozgásával fejez ki érzelmeket, épít társadalmi kapcsolatokat.

A tánc a lélek rejtett nyelve, a legrövidebb út két lélek között.

A tánc megfelelőirányba tereli a táncos személyiségének alakulását, és alkalom az önfegyelem gyakorlására.

A tánc öröm, szeretet és szenvedély nélkül üres technikai mozdulatsor, ahogy egymás nélkül mi is szegényebbek vagyunk.

 Tisztelt Tanárok! Kedves Szülők! Kedves Diáktársak!

A tánc valahol minket jellemez, amely végigkísért bennünket az együtt töltött évek során. Ezekben a percekben utolsó, zárótáncunkat járjuk így együtt.

Emlékeinkben azonban többnyire könnyed, örömtáncok élnek, melyek legszebb élményeink sokaságát elevenítik fel: az osztálykirándulások, ahol sok újat tanultunk egymásról és egymástól. E napok alatt többek lettünk, és a csapatunk egyre inkább kezdett összeforrni. Szép helyeket fedeztünk fel közösen, és az estéket egy-egy éjjelbe nyúló beszélgetéssel tettük emlékezetessé, ahol önmagunk lehettünk.

Négy évvel ezelőtt, új társak érkeztek közénk. Akkor csak tíz idegent láttunk bennük, mára ez változott. Megismertük, és lassan megszerettük egymást. Észrevétlenül teltek napjaink, és lehet, hogy nem használtuk ki eléggé az együtt töltött idő minden percét.

Nehéz pillanatainkat is együtt vészeltük át, egymást segítve a bajban, gondolatainkba vésve azt, hogy a táncosok is egymást segítve teszik teljessé mozdulatsorukat.

 Tisztelt Tanáraink!

Köszönünk mindent, amit értünk tettek, hogy tanítottak, neveltek az életre. Hálásak vagyunk a sok türelemért és a felbecsülhetetlen szellemi ajándékokért, amiket magunkkal viszünk. Köszönjuk a kedvességet, a felkészítést, a becsületet, melyet mi is elleshettünk, a történeteket, melyekkel színesebbek lettek óráink, a humoros gondolatokat, meglátásokat. Mind hozzátettek napjainkhoz. Köszönjük a gondoskodást és legfőképp a szeretetet!

Első tánclépéseinket a tanítónénink, Bella tanci, mutatta be nekünk, melyeket elsajátíthattunk a vele töltött kedves évek alatt. Később az oszink, Jakab Hanga,  vette át ezt a feladatot, és teljesítette ki lépéseink sorát. A legtöbb kellemes élményünk hozzájuk fűz. Nem sajnáltak időt és energiát fordítani ránk. Ők tették szerethetőbbé a második otthonunkat. Köszönjük!

A zene halkul, és utolsó táncunk hamarosan véget ér. Fájó szívvel búcsúzunk, de reméljük, hogy ezen a kapun túl is kitartunk egymás mellett.

A táncosok most elmennek, de a tánc emléke örökké itt marad.

„A tánc közben az vagy, aki lenni akarsz!

A tánc a tested…

A tánc a lelked könnye és öröme…

A tánc az ébredésed…

A tánc az út önmagadhoz…

A tánc minden, amit kerestél…

A tánc álmod és sóhajod…

A tánc vágyaid követe…

A tánc lánc közted és köztünk…

A tánc titok és megoldás…

A tánc: Mi vagyunk!”

A ballagó Szabó Ilka versét osztálytársa, Ferencz Vince tolmácsolta.

                                                                             VERS BALLAGÁSRA

Külön áll harminc, hiánytalan még.

Figyelő arcunk néz egy osztályként.

Áll a harminc a végtelen tornác alatt,

A korlát védelme itt most megszakad.

Mindaz, ki innen tarisznyál reményeket,

Tapasztalatlan gyerekként kezd ötödiket.

Most harminc ifjú ballag el, mellőletek,

Kedves tanáraink, kik segítettetek!

Veszekszünk, nevetünk, hiszünk és félünk

Kezdjük és végezzük, folytatjuk, felejtjük.

Hol volt jól a kivel, ki kezdte a mit?

Álság, szeretet kísérte mindannyiunk szavait.

A humor az életünk finom sója,

Fura társaságunk mozgató rugója.

Hogy egymásért volnánk nevetősek?

Az összetartozásért lennénk felelősek?

Köszönnék, pótolnák, még összetartanának,

A tornác korlátja már nem védi a hátat,

Együtt áll harminc, egyesült erővel,

Érzések földjén, szabadon, reménnyel!

 

 

Köszönjük a videót Szabó Sámuelnek.

 

Kapcsolódó tartalmak

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com