Elballagtak a nyolcadikosaink is

Szerkesztő: | 2018. június 9. | Hírek, Hírek

2018. június 8-án utoljára szólt a “kicsi iskola” csengője nyolcadikosainknak.

Bekő Melinda, iskolánk igazgatóhelyettese szülőként is búcsúzott a ballagóktól.

Kedves ballagó VIII-os diákok!

Ma van az utolsó iskolai napotok a Tamási Áron Gimnázium VIII. osztályában. Van, aki már 8 év, és van, aki 4 esztendő tamásis múltat halmozott fel.

Amikor ebbe az iskolába jöttetek, felnyílt előttetek egy ajtó. Erdély és Európa egyik legrégebbi, az idén 425 éves iskola ajtaja. A tudomány és tanulás ajtaja. Az értelem és bölcsesség ajtaja. Szüleitek vezettek ide. Beléptettek az ajtón, amelynek küszöbén mi vártunk.

Elindultatok egy úton. Előbb tanítótok fogta a kezeteket, vezetett, vagy járt előttetek. Aztán az osztályfőnök tette ugyanezt, a tanárokkal együtt. Lépést lépés után tettetek. Néha kanyargósnak tűnt az út. Néha fárasztó volt. De most, ennek a végén elmondhatjuk, hogy gyönyörű helyen, gyönyörű tájakon vezetett. Visszanézve, látjuk az ajtót, a régi osztálytermet, az udvart és a pályát, a szegleteket és a lépcsőket, a rohanást és az álldogálást, az értelmes szavakat és a csevegéseket, a napsütést, esőcseppet, szelet és hópelyheket. Látjuk a szülők arcát, aggodalmát, örömét. És látunk benneteket, amint kicsinyekből nagyok lettetek. Látunk rohanva és meg-megállva. Bukdácsolva vagy szökdelve. Elesve vagy felállva, hangoskodva vagy csendesen. Szép ez a nap, jó így visszapillantani! Én is szülőként nézek saját gyermekemre, és hálát adok az Istennek, hogy megtartott és a szülőtársakkal együtt megélhetem ma ezt az ünnepnapot!

Innen, ahova eljutottatok, az út egy keskeny hídon visz tovább. Rövidesen a vizsgák következnek. A próbák. Csak néhány lépés lesz, de nagyon fontos lépés. Rövid az a híd, erős, és át kell jutni. Nem szabad elszédülni. A lépéseket tanáraitok nélkül kell megtennetek. A próbákon helyt kell állnotok! Szívből kívánjuk nektek, hogy a híd túloldalán együtt örvendhessünk a sikeres átjutásnak!

Odaát, sok út kínálkozik. Van, amely továbbvisz egy másik tamásis ajtóhoz. Van, amely más ajtókhoz vezet. Jól szorgoskodjatok, hogy azon az ajtón mehessetek be, amelyen szeretnétek! Mi, már készítjük a nagy Tamási ajtaját!

Legyetek sikeresek! Legyetek ügyesek! Isten segítsen! Tartson meg titeket, és Családjaitokat!

 

Bekő Melinda Erzsébet

igazgatóhelyettes

A ballagók részéről Bekő Máté fogalmazta meg az osztály háláját mindazért, amit a kicsi gimi nyújtott sokuknak 8 éven át.

Tisztelt igazgatóság, tanárok! Tisztelt szülők! Kedves diáktársak!

Emlékszem, mikor nyolc évvel ezelőtt beléptem az iskola kapuján én voltam a legfiatalabb diák az osztályban. Tele voltam kérdésekkel, izgalommal és félelemmel: milyen lesz az iskola? Számomra nem volt teljesen ismeretlen az iskola. A testvérem már iskolás volt. Édesanyám és édesapám iskolában dolgozott. Ismertem már a tanító nénit is. De milyen lesz akkor, amikor nem a szomszédom? És milyen lesz számomra az élet az óvoda után? Aztán megismerkedtem az osztályommal, osztálytársakkal.

Az I-IV osztályos időszak nagyon jól telt! Nem felejtem az izgalmas kirándulásokat és a sok szereplést. Akkor kezdett összekovácsolódni ez az osztály.

2014-ben újabb fordulat következett az életünkben. Elköszöntünk a tanító nénitől, és kibővült az osztályunk. Új társakat kaptunk, hamar összeszoktunk. Minden tantárgyhoz más-más tanár jött. Csupa új ember, új tantárgy, és új szabályok. Volt mit tanulnunk!

Sok jó és szép történt velünk: szereplések, focizások a szünetekben, iskola másként hetek. De előttem van, amint a lányok vég nélkül beszélnek, és beszélnek, és beszélnek. Ki érti őket?

Azt mondják, nagyon hangos osztály vagyunk. Erre mi is rájöttünk. Főleg az osztályfőnöki órák és a tanári intések figyelmeztettek rá. Azt is mondják, kissé neveletlenek vagyunk. Pedig sokan nevelnek minket: az oszi, a szakos tanárok, a szülők. Mi úgy érezzük, egyszerűen, csak egy osztály vagyunk. Pontosabban, a Tamási Áron Gimnázium VIII. A osztálya, 2018-ban. Hol jók, hol rosszak. Gyerekek.

Mégis, magunkba tekintünk, és bocsánatot kérünk azoktól, akiknek sok vesződést és fejtörést okoztunk. És szívből köszönjük a törődést, tanítást, nevelést. A felnőttek szerint, ennek később lesz eredménye.

Köszönjük a tanároknak, hogy türelemmel és legjobb tudásukkal tanítottak bennünket, hogy versenyekre felkészítettek, és azon fáradoztak, hogy a nyolcadikos záróvizsgán jól szerepeljünk.

Köszönjük az osztályfőnöknek a hozzánk való jóságát, a kitartását, matekezést, tanácsait, nevelését, vezetését.

Köszönjük, hogy mindnyájan szerettek bennünket! Jó volt itt lenni!

Köszönök mindent az osztály nevében!

Bekő Máté

Egykori tanítójuk, Szabó Zsuzsa tanító néni is búcsúzott a nagykamasszá cseperedett féltve nevelgetett tanítványitól.

Kedveseim!

Ahhoz a láthatatlan osztályhoz szólok, amely az elmúlt négy év alatt búvópatakként lüktetett az öreg iskola falai között, hol felszínre törve, hol a mélyben előre haladva a maga útján. Attól az osztálytól búcsúzom, amelyik gyakran örvendeztetett csodás produkcióival, remek versenyerdményeivel és apadhatatlan energiákkal formálta környezetét.

A mintakövető elemi évek majd a robbanó gimnazista évek végén kívánok nektek sikeres iskolaválasztást és tanulással teli, nyugodt líceumi éveket.

Kedves szülők és nagyszülők!

Ez a generáció széteső családi és baráti közösségekből jár nap mint nap egy nehézségekkel dacoló iskolai intézménybe. Erdélyi jelenünkben próbálnak teljesíteni és ide szeretnének gyökeret verni. Kívánok bölcsességet és egészséget, hogy tudjátok őket segíteni mindabban, ami rájuk vár.

Kedves kollégáim!

Köszönöm nektek, hogy vigyáztatok vezéreimre, sereghajtóimra és jó mesterei voltatok féltve nevelgetett tanítványimnak.

A munkát befejezve, kérem a jó Isten áldását!

Plusz egy történet:

Első osztály első féléve. Bejön reggel Dani az osztályba. A tanítóhoz megy és felsóhajt:

– Bárcsak itt lenne velem az ebédlőasztal!

– De minek kellene nekünk ma itt egy ebédlőasztal?

– Mert rajta maradt a táskám.

Szabó Zsuzsa

A hetedikesek Szabó Ilka két versével és énekkel búcsúztak végzős barátaiktól.

Színek ballagásra

Mondd meg, hány mosoly egy nap, hány érzés egy hét,

Hány furcsa kérdés egy óra, hány szín négy év?

Nem szín a fehér és nem szín a fekete,

a szürke sem lett a hétköznapok ünnepe.

Színetek a vörös ezeregy árnyalata,

a barna, a zöld narancssárga sorozata.

Ráültök könyvhalmoknak sima tetejére,

tudásért, egy imáért felnéztek az égre.

Arcotok külső tükre belső küzdelmeknek,

a feldobott labda csak vár, hogy leüssétek.

Ahol megjelentek ott színes nyomot hagytok,

Külön csak szürkék, együtt sokszínűek vagytok.

A sok szín félelmetes, fejthetetlen lelet,

kód nélkül megérteni esélyed sem lehet.

Hány furcsa kérdés egy óra, hány érzés egy hét,

Mondd meg, hány mosoly egy nap, hány szín négy év?

Szabó Ilka

 

Ne félj!

Vágyak, tervek, gondolatok,

Ködös köre gyorsan forog.

A tét nagy, a cél nemes,

Hiszed, döntésed végleges.

Ne félj!

Bármi történjen, ne add fel,

Küzdeni érte nagyon kell,

Nem a vég és nem is kezdet,

Csak tánc a tábortűz mellett.

Ne félj!

Táncoló kezem engedd el,

Énekünket ne felejtsd el,

Vállad fölött visszanézve,

Örömkönnyes szemed kékje.

Ne félj!

Csak egy szellő csukta ajtó,

Kék ing, szoknya, egyenzakó.

Mesterek, barátok, társak,

Utadon mögötted állnak.

Ne félj!

Szabó Ilka

 

Kapcsolódó tartalmak

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com