Elballagtak a legnagyobbjaink is

Szerkesztő: | 2017. május 25. | Hírek, Hírek

Visszaemlékezés az elmúlt három évre

Ballagás, csengőszó, virágok, búcsúzás, búcsúbeszédek, emlékezés, emlékezés az elmúlt három évre. Most, hogy ismét befejeződött egy olyan időszak, amely mélyen nyomot hagy egy ember életében, jó megállni egy pillanatra, visszatekinteni és felidézni azon pillanatokat, amelyek fontosak a továbblépésben is.

Az érettségi után 2014 nyarán iratkoztam be a Tamási Áron Egészségügyi Asszisztensképzőbe. Úgy gondoltam, hogy hozzám a legközelebb álló szakma az asszisztensnői, és hogy meg fogom találni a helyem ebben a szakmában. Az iskolakezdést talán még nagyobb izgalommal vártam, mint az azelőtti években. Egy új diákélet kezdődött, másabb, mint a többi. Komolyabbnak éreztem, nagyobb kihívás volt, hiszen szakmát tanulni indultam, szakmát, ami azóta már hivatás számomra.

A három év alatt kialakított szoros kapcsolatok az osztálytársakkal, osztályfőnökkel, tanárokkal, diáktársakkal, a gyakorlat alatt egyes osztályokon dolgozókkal megerősített abban a hitben, hogy jól döntöttem, megtaláltam, amit kerestem. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy olyan osztályközösségben tanulhattam, amelyben a mindennapok kihívásaiban számíthattam sokak segítségére. Hálás lehetek a sorsnak, hogy egy olyan osztályfőnököt tudhattam magamnak, mint Péter Edit, akinek munkássága példa erejű számomra.

18519973_409519672768260_9081474427441921910_n

Nem véletlen az sem, hogy a három év tapasztalata hozzásegített ahhoz, hogy már a tanulmányok befejezte előtt a Városi Kórház Újszülött osztályán megtaláltam azt a helyet, ahol az elkövetkezendő években dolgozni szeretnék, felhasználva mindazt a tudást, tapasztalatot, amit a három év alatt útravalóul kaptam.

Benedekfi Réka-Klára

Benedekfi Réka-Klára így búcsúzott 2017 május 20-án a Tamási Áron Egészségügyi Asszisztensképző ballagásán:

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm tanárainkat, osztályfőnökeinket, diáktársaimat, a ballagó diákokra joggal büszke szülőket, férjeket, barátokat, és minden kedves meghívottat, jelenlevőt.

Alig egy év telt el – s mégis, mintha most lett volna csak, hogy ugyenezen a helyen álltam másodéves diákként, és a ballagó diáktársaimat búcsúztattam. A mai napon újra itt állok szorongó szívvel, hogy a végzős diáktársaim és a magam nevében mondjak búcsúbeszédet.

Nehéz dologra vállalkoztam, hiszen hogyan lehet tömören összefoglalni mindazt, ami az elmúlt három évben történt velünk? Hogyan is szólalhatnék meg 51 ballagó diák nevében, mi szépet és okosat tudnék mondani, ami csak rólunk szól, ami csak a miénk? Milyen egyszerű lenne, ha csupán kulcsszavakban kellene most beszéljek a nagy szavak helyett. Akkor csak ennyit mondanék: változás, tervek, álmok, vágyak, öröm, boldogság, nevetés, megpróbáltatás, siker, kudarc, szeretet, tanulás, vizsga, kötelezettség, gyakorlat, éjszaka, új élet, csoda, hivatás, hit, segítség, remény, tapasztalat, felelősség, idő, utazás, cél, végállomás, vég, kezdet, hála, köszönet, köszönöm, köszönjük. Mégis megpróbáltam gondolataimnak szabad szárnyat adni, s kifejezni beszédemben mindnyájunk érzését, gondolatát. Emlékeim, élményeim közt kutatva úgy döntöttem, hogy az elmúlt három évet egy utazásnak tekintem, egy közös, kalandokkal teli, hosszú utazásnak.

Utazni sokan szeretnek, hiszen minden utazásnak célja van, amit olykor csak a végállomásra megérkezve, vagy az utazás befejezésével értünk meg. Persze akadnak olyanok is, akik nem szeretnek utazni, mondván, hogy sok gonddal jár: tervezni, becsomagolni, cipekedni, letenni, majd újra összepakolni, hazautazni, célba érni. Így van, aki el sem indul, van, aki a végállomás előtt kiszáll, és vagyunk mi, akik terveztünk, becsomagoltunk, cipekedtünk, majd lassan kicsomagolunk, lerakjuk, megérkezünk. Visszaemlékezve a kezdetekre, az új útra lépve, induláskor izgatottan vártuk, hogy útra kelhessünk az ismeretlen felé, új dolgokat fedezzünk fel, csodás tájakra tévedjünk, új élményekkel, tudással, tapasztalattal gazdagodhassunk, és végül célba érjünk. Márai Sándor szerint „az utakat sokáig nem érti az ember. Csak lépdel az utakon, és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek… Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.’’

Kedves diáktársaim, íme, utazásunk lassan a végéhez közeledik, itt állunk, közvetlenül a cél előtt. Az utunk értelmét keresve, utazásunk végéhez közeledve ne felejtsük el, hogy volt néhány fontos állomás, ahol megálltunk, olykor-olykor megpihentünk, erőt, szellemi és lelki táplálékot vettünk magunkhoz: a felejthetetlen gólyatábor, gólyabál, a tanórák, a közös együttlétek, a jó hangulat, az életre szóló barátságok kialakítása, a gyakorlatok, az egymásnak nyújtott segítség, a tavalyi ballagásra való felkészülés – mind fontos állomásai voltak az utazásunknak, amelyekre mindig szeretettel gondolunk vissza. Egy utazás elengedhetetlen része a búcsúzás, valamint a köszönet is. Búcsúzunk hát iskolánktól, az osztálytermektől, az udvartól, a fáktól, a padoktól, az itt maradt diáktársaktól, barátoktól és mindentől, mindenkitől, aki az évek alatt egy kicsit is szívünköz nőtt. Búcsúzunk és köszönetet mondunk kedves osztályfőnökeinknek, tanárainknak, akik a nagy utazás során idegenvezetőként kalauzoltak bennünket, vigaszt, támaszt, segítséget nyújtva az olykor rögös, meredek úton. Köszönetet mondunk kedves szüleinknek, társainknak, barátainknak, akik, ha kellett jegyeket, bérleteket vásároltak a hosszú útra, féltő gonddal végigkísértek, támogattak, biztattak, bátorítottak, hogy még csak néhány állomás van, ne adjuk fel, ne szálljunk le a cél előtt. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult a nagy út során céljaink eléréséhez. Köszönet és hála – apró szavak, de erejük hatalmas. Végzős diáktársaim: búcsúzóul még talán: azt kívánom, hogy a megszerzett tudást kellőképpen kamatoztassuk az előttünk álló vizsgákon, méltóképpen megálljuk a helyünket munkahelyeinken és az élet minden területén.

A Castle című filmből vett idézettel zárom búcsúbeszédem:

„Van egy általános igazság, amivel mindannyiunknak szembe kell néznie, akár akarjuk, akár nem. Egyszer minden véget ér.”

Akármennyire vártam ezt a napot, sosem kedveltem, ha valami véget ért. A nyár utolsó napja, egy nagyszerű könyv utolsó fejezete, a búcsú egy közeli baráttól. De a befejezés elkerülhetetlen. A levelek lehullanak, becsukod a könyvet, elbúcsúzol. Számunkra ez is egy ilyen nap. Ma búcsút intünk mindennek, ami ismerős volt, mindennek, ami kényelmes volt. Továbblépünk. De attól, hogy elmegyünk – és ez fáj – lesznek emberek, akik részesei maradnak az életünknek, akármi is történjen. Ők a mi biztos talajunk, sarkcsillagaink, és az apró tiszta hangok a szívünkben, amelyek velünk lesznek örökre.

Benedekfi Réka-Klára

 

 

 

Kapcsolódó tartalmak

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com