Angol tantárgyverseny

Szerkesztő: | 2018. március 5. | Eredmények, Hírek, Hírek

Shakespeare-i fordulatokat produkált az idei angol tantárgyverseny. Lenni vagy nem lenni… sokáig ez volt a kérdés.   

Eddig sem volt kétséges, hogy magyar ajkú diákjaink ab ovo hátránnyal indulnak román anyanyelvű társaikkal szemben, ugyanis nekik az angol a román után második idegen nyelvnek számít, nem is beszélve a román és az angol nyelv latin rokonságáról. Az idén valamiért úgy döntöttek az oktatási minisztériumban, hogy ezt a szakadékot növelni szeretnék egy angolról-románra, románról-angolra való fordítás igencsak „sportszerű” bevezetésével.

Iskolánk angoltanárai egyöntetű tiltakozásukat egy beadvánnyal fejezték ki, városunk pedig elállt a tantárgyverseny helyi szakaszának megszervezésétől. Hála Istennek volt kihez csatlakozni, sok magyar iskola bojkottálta a változtatások életbe lépését. És ezúttal volt értelme a tiltakozásnak, egy hivatalos átirat a fordításos feladat eltávolítását ígérte.

Tehát mégis lesz olimpiász! Igen ám, csak hogy ennyi huzavona után teljesen érthető módon sok diákunkból angolosan távozott a lelkesedés, vagy éppen más versenyre kezdtek el tanulni.

Egy iskolai szakaszt követően végül március 3-án 18 gimis indult neki 4 kísérőtanárával a zimankós Maroshézvíz bevételére, a megyei tantárgyversenyre. Gyerekeink osztályonként 2 kategóriában versenyeztek, a heti óraszámoknak megfelelően.

Diákjaink ezúttal is szépen teljesítettek. A 179 versenyző közül több kategóriában is az élvonalban végeztek a gimisek.

Gál Tamás VII. osztály – dicséret

Fancsali Boglárka VIII. osztály – II. hely

Zajzon Zalán IX. osztály – II. hely

Balázs Kristóf IX. osztály – dicséret

Péter Mónika IX. osztály – dicséret

Csendőr Áron X. osztály – II. hely

Lukács Boróka X. osztály – III. hely

Tornai Balázs XI. osztály – I. hely

Godra Ádám XII. osztály – III. hely

Tornai Balázsnak, aki a tizenegyedikeseknél a legjobbank bizonyult, még hátra van egy szóbeli megmérettetés március 9-én, ekkor dől majd el, hogy kik képviselik majd megyénket az országos tantárgyversenyen.

A felkészítő tanárok nevében gratulálok minden résztvevőnek, Balázsnak pedig sok sikert kívánunk, hogy a következő kihívásoknak is dicsőséggel eleget tegyen.

Szűcs-Olcsváry Melinda angoltanár

 

 

 

 

Kapcsolódó tartalmak

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com